Ha belefulladsz, megöllek
részlet
Átjött a szomszéd srác és megkért, hogy míg ők anyóst látogatnak, viseljem gondját a nyulainak. Fasza. Jó kis program, gondoltam, de nem mondtam nemet, mert valahogy nem tudtam neki nemet mondani. Amikor még barátok voltunk, és agyvérzést kapott az anyja, átmentem hozzá, hogy megvigasztaljam, akkor sem mondtam például nemet, és olyan ügyesen sikerült a vigasztalás, hogy ott veszítettem el a szüzességem. Ő mint alfa hím, én meg a kis hülye. A nagy tapasztalatom ellenére meglepően jól esett. Azóta eltelt tíz év, van felesége, két fia és én mint egyedülálló már nem vagyok megfelelő társaság. Tiltólistára kerültem, mert féltékeny az asszony. Szinte nem is beszélünk. Bár múlt nyáron egyszer meglátogatott, meg is lepődtem, de mint kiderült, elment a felesége a gyerekekkel az anyjához, innen volt a nagy bátorság. Örültem neki, mert az egyszeri szextől eltekintve valamikor jó barátok voltunk, persze ha egyáltalán létezik férfi-nő barátság, én hittem, és úgy tűnt, őszintén érdekli, mi van velem. Az udvaron a hintaágyban beszélgettünk. Fájt a torka, és anyám szerint erre a legjobb orvosság a langyos sós víz, szerintem pedig a pálinka, ezért hápét iszogattunk, fiatalabbak kedvéért nem a hewlett packard, és nem a hülye picsa rövidítése, hanem házi pálinka. Nem szokott piálni, talán mert az apja alkoholista, vagy mert egyáltalán nem bírja, a szesz hamar a fejébe szállt. Össze-vissza beszélt mindenről, hogy milyen felelősségteljes a munkája, és milyen jól megvan a feleségével, amit a sok kurva anyázás, meg büdös ribancozás nem egészen támaszt alá, de mondjuk elhiszem. Amikor én is szóhoz jutottam, és azt kezdtem el mesélni, hogy olyan kemény vizsgaidőszakon vagyok túl, hogy ledobtam két hét alatt öt kilót, meg akarta nézni honnan, és amikor a kezét a lábam közzé tette, mintha ott lenne a helye, apukám ennyire nem fázhat a kezed kezdetű, eredj szépen haza végű mondattal hazaküldtem. Ennyit a jó házasságáról, meg az utolsó közös programunkról. Nem értem, miért engem kért meg a nyulak felvigyázására. Simán kibírtak volna egy napot kaja nélkül.
Kapcsolata a nyulaival szerintem kicsit beteges. A teraszomról látom, ahogy minden egyes nap friss salátát vagy répát ad, legyen nyár vagy tél, tisztogatja a ketreceket, friss vizet önt, és egyfolytában dumál nekik. Szinte valamennyi szabadidejét velük tölti. Nekem meg ezekre a kis kedvencekre kell vigyázni, kapnak enni meg inni és pont.
Éppen élvezem a kora tavaszi napsütést az udvaron, amikor egyszer csak azt hallom, hogy a kutyám, Fickó nagyon furcsán hörög vagy morog, vagy nem is tudom melyik inkább, de ilyen hangokat még nem hallatott, rohantam megnézni, mi baja van. Hamar rá is találtam, ahogy az én okos és szófogadó ebem, a vizslák királya, egy alattvalónak önkényesen kinevezett, nyúlnak már csak nagy jóindulattal mondható, leginkább sáros, mint fehér szőrű tetem gerincoszlopát rágcsálja. A rohadt életbe, most mit csináljak? Mondjuk megpróbálom meg nem történtté tenni az esetet. Elsőre talán morbid, de jobb híján odacipeltem a testet a kerti csap alá, jól megmostam, aztán megszárítottam hajszárítóval, amitől egész pofás lett. Nem nézett ki halottnak, inkább olyan volt, mint aki jó mélyen elaludt. Szomszédba át, majdnem alvó nyulat az üres ketrecbe be, elé répa, meg persze az összes többinek is, nehogy elszólják magukat és lebuktassanak. A kerítés alatt észrevettem a bűnbe vezető utat, egy pontosan Fickó méretű gödröt, amit gyorsan betemettem, falevelet szórtam rá, és ezzel a tetthelyen lévő bűnjelek eltüntetése tökéletesen meg is történt, gondoltam, nyúl szebb, mint új korában, gödör sincs, végeztem. Maradt a várakozás és a remény, hogy a szomszéd nem kezd majd Columbo stílusú nyomozásba.
Fickó első perctől utálta a nyulakat. Az elején képes volt órákon keresztül átugatni nekik, de szerencsére már letett arról a szándékáról, hogy megsüketíti őket. Nem értem hogy nyitotta ki a ketrecet, és csak remélni tudom, hogy ha a szomszéd így, a ketrecben látja meg a halott nyulat, mint ami tegyük fel csak félrenyelte a répát és megfulladt, nem okoz majd neki akkora traumát. Talán így nem annyira tragikus a látvány, bár nyúlhalál, az nyúlhalál.
Másnap reggel kocsiajtó csapódásra ébredek, hurrá, megjöttek. Valószínűleg hamarosam vendégem lesz, gondoltam, hisz nyílván első útja a nyulaihoz vezet. Kopogtatnak, ő az, és egyáltalán nem néz ki valami jól, kicsit mintha üveges lenne a tekintete. Zavartan vakargatja a fejét, én meg várom a csapást, a felelősségre vonást, de semmi, sőt, megköszöni a segítséget, átadja a mama üdvözletét, és sarkon fordul. Nem hiszem, hogy nem vette még észre. Idegességemet széles mosollyal álcázom, csak nehogy visszaforduljon az ajtóból, és kérdezzen valami leleplezőt. Ebben a pillanatban megfordul, talán most még zavartabb, mint mikor bejött.
Van egy dolog, amit nem tudok ép ésszel felfogni, mióta csak hazajöttem, mondja, biztos hülyének fogsz tartani, és azt hiszem joggal, folytatja, de nem köntörfalazok tovább, muszáj megmondanom úgy ahogy van, hogy aznap reggel, amikor az anyósomékhoz mentünk észrevettem, hogy megdöglött az egyik nyulam. Szegény párát elástam a kertben, most meg ott van a ketrecében. Halott, meg minden, de hogy a kurva életbe került a helyére?
Palágyi Ildikó Brigitta
