Kifinomult ragadozó
A szerzőnő első regénye (önmeghatározása szerint rövidregény) szellemesen és izgalmasan provokálja a regényformát. Három fejezete (Táplálék; Kötés; Oldás) összesen tizenkilenc részt tartalmaz, melyek mindegyike egy-egy egészen egyszerűnek tűnő fogalmat vagy jelenséget tesz címmé, egyszersmind központi motívummá (például Evés; Ölés; Tükör; Szél), miközben a szövegegésznek nincs hagyományos értelemben vett „története”; a regény kohézióját az énelbeszélő stabil pozicionálása, illetve az egyes szövegeknek a szabad asszociációs technikára emlékeztető, a felszínen esetleg csapongónak tűnő, ám nagyon is pontos és tudatos szerveződése biztosítja.
A húsevő mintha csak egyetlen, nagy lélegzettel előadott beszámoló vagy helyzetértékelés lenne, mely szinte el is várja, hogy egy ülésben olvassuk végig. Majd újra meg újra vegyük is elő: Tallér Edina szövegei sodró lendülettel, megkapó keresetlenséggel, ugyanakkor mégis bravúrosan komponálva viszik előre az olvasót, s bár a hitelesség nem kifejezetten esztétikai kategória, mégis a minden mondaton átütő, olykor könyörtelen őszinteség jellemzi leginkább a regényt. Emellett pedig e szövegeknek megvan az a felettébb szimpatikus tulajdonsága, hogy nem akarnak nagyot mondani, sem lehengerlő történetekkel vagy fantasztikus véletlenekkel bombázni, pláne nem didaktikusan sulykolni bármit is; „mindössze” egy gondolat- és emlékezésfolyam kerül rögzítésre.
Az elbeszélőnő három generáció tapasztalatait vetíti egybe: nagyszülei és szülei, illetve gyermekei perspektívájának origója ő, mindannyian az öndefinícióhoz járulnak hozzá a lehető legváltozatosabb és legmeglepőbb módokon. Azonban a szülői és még inkább nagyszülői jó tanácsokat ő maga is továbbhagyományozza, hogy kisfia és kislánya felnövekedése lehetőleg mentes legyen mindazon hiányoktól és defektusoktól, melyek őt magát meghatározták és talán torzították is. (A férfiakhoz való, nemritkán ambivalensnek mutatkozó viszonyulása is valószínűleg leginkább az édesapa hiányából, illetve a nevelőapjához fűződő különös-idegen kapcsolatból eredeztethető.) Azaz korántsem öncélú eme énkeresés, hiszen egyik feltehető céltételezése jócskán túlmutat önmagán – a következő generáció felé tekintve. Mindebben olykor sajátlét-metaforaként jelennek meg különböző mitikus történetek is, így például az önmagát megvakító Oidipusz (kinek gesztusa „szomorú is, férfias is”) végül „ugyanott köt ki, ahonnan indult. Vak, bár legalább tudja, mit nem lát” – olvassuk a Kavics című részben, melynek felütése: „Ahogy a világot látni akarom, az nem jó, szerelmem szerint, […] túl sok benne a máz.”
A húsevő elbeszélője ízig-vérig nő, kislányjátékokban, bakfi scsínyekben, az első szerelmi kalandokban, a társas élet boldogságában és boldogtalanságában, unokaként, gyerekként és anyaként – de mindenekelőtt érzékeny, a test és a testiség megtapasztalására irányuló finoman érzéki és invenciózus nyelvében az. A közelmúlt különböző „női” regényei vagy elbeszélésfüzérei után valódi nóvumot jelent Tallér Edina műve; az elmúlt pár év egyik legizgalmasabb prózai pályakezdése.
A cikk az alábbi link alatt olvasható:
http://nol.hu/lap/konyvszemle/20100515-kifinomult_ragadozo
