Szóval, van ez a csaj. A fickó először nem veszi észre, vagy csak úgy tesz, kerülgetik egymást a szemükkel, hogy a csaj pont ránéz, amikor a pasi nem és fordítva. Egy idő után már valahogy síkideg vagy, meddig lehet húzni az időt egy szimpla szemezéssel. A pasi persze próbál felsőbbséges lenni, érted, hozza ezt a macsó nézést, laposan, felfelé pillantva, hogy tudja a csaj, mennyi az óra, érted, hogy gondolom. Az veszi is a lapot, érti a dörgést, csak játssza a szende szüzet, még ha Oscar-díjas is az alakítás. Egy percig simán beveszed, hogy nem érdekli a pasi, ahogy a körmeivel dobol a vörösboros pohár oldalán, néha úgy tesz, mintha mélyet kortyolna. Egyből látod rajta, majd megdöglik a fickóért, nem kéne kétszer füttyenteni neki.
Szerintem ezt azért lehet látni egy nőn. Csak éppen hogy be van csomagolva valami fekete necc-cuccba, de azért van rá gondja, hogy ne tudd meg, harisnyatartó van-e rajta, vagy csak a combfix pántja csúszik, ki a szoknyából. Nem tudom, hogy van ez a csajoknál, mindig pontosan tudják, meddig ér a szoknyájuk, mintha távvezérelnék, vagy gondolatirányítanák. Ha leül egy pasi velük szemben és egészen jóképű, fizet is egy koktél, hát rögtön felszalad a rendőny-szoknya vagy 10-12 centit. Ezt mindegyik tudja, az ordastól a fapina, befont hajú könyvtáros kisasszonyig.
Gondolkodtam, mivel lehetne még fokozni, mikor visszajött a klotyóról a csaj pasija, az a cowboykalapos és egyből lehetett tudni, ebből legalábbis dráma lesz, nem fogja csak úgy eltűrni, hogy a nője ott tekereg testileg egy másik előtt. Hát rosszul mértem fel a helyzetet, a cowboy épphogy csak elkeseredett, rágyújtott a sarokban, nem érdekelte, hogy a csaja ráfonódik a másik fickóra, mert közben zsetont dobtak a vurlicerbe és megszólalt az a szép szerelmes szám, amire mi is tekeregtünk Irénnel. Megvolt neki cédén is, berakta a valkmenjébe, aztán megosztoztunk a fülhallgatón és úgy táncoltunk, összesimulva. Az szép volt. Az se érdekelt, hogy a left, ami nekem jutott, kontakthibás, semmit sem hallok Mick Jaggerből, ahogy énekli, Endzsi, de tökre elhittem, hogy szerelmes volt abba a nőbe, akinek ezt írta, ezt éreztem én is az Irénnel kapcsolatban, még ha nem is tudok énekelni. De képileg teljesen megvolt, mintha egy klipben lettük volna, hogy a kitartott hangoknál smárolom le, hosszan bent van a nyelvem a szájában, úgy lököm előre, mint egy biliárddákót, nem érdekel, mit találok el benne. A csúcspontnál hátradöntöttem, mintha argentin tangótáncos lennék a brillantinozott hajammal, hogy csapja meg a kölnim, meg se tudjon szólalni, aléljon el és nyögjön kéjesen, ezt akartam. És tényleg így is csinált, vagyis azt hittem, nem tudtam, hogy akkor állt be a hátában az a csigolya, amivel néhány éve műtötték, miután abbahagyta a röplabdázást.
Tartottam még a karomban, gondoltam, nem csókolom most már meg, kapjon levegőt és a nyelvem is elfáradt, a szám szélén fájt valami seb, talán nem kellett volna meginni a maradék piákat Irén szülinapi buliján, előző héten. Na, egyszer vagyok negyvenéves, mondta ő. Akkor mát tudtam, meg fogom őt szerezni, kell ez a nő nekem. Ennek is olyan nézése van, olyan lapos, alulról felfelé, egészen megőrjített. Folyamatosan flörtöltem vele, cserélgettem előtte a borospoharakat, udvaroltam, hogy micsoda szeme van, meg oda vagyok a nevetésétől. Utóbbi nem volt igaz, nem láttam még nőt úgy röhögni, hogy alulról indítsa, öblösen, aztán valahol fent, fejhangon fejezze be. Közben nem kapott levegőt, a legvégén már hörgött, mindenki odanézett, égett a fülem.
Megértettem, miért üldögél mindig egyedül, hiába jó a melle, viszonylag dögös a lába, elriasztja mindig a pasikat. Ezt ő mondta egyébként, mielőtt elbőgte magát. Zsebkendőt adtam neki, nem volt teljesen tiszta, szipogott, hogy őt a pasik mindig otthagyják, jobb esetben dobják, lepattintják, de általában átbasszák, azt mondta, erre ez a helyes kifejezés és telebőgte az ingemet. Gondolkodtam, jó érzés lesz-e holnap reggel úgy felvenni a padlóról és jól irányzott mozdulattal, elégedetten a szennyesbe dobni, hogy előtte megnéztem a könnyeket és a rúzsnyomot a galléron. Ott, ahol először sírt, aztán összecsókolta, miután ráélveztem a mellére.
Hívjál orvost, hörögte Irén, míg kitartottam a karomban mozdulatlanul, talán öt percig, vagy még hosszabban. Nem látszott az arcán semmi, ezt magyaráztam a mentősnek is, aki kitöltette velem a papírt, kérdezte, hozzátartozó vagyok-e, de nem tudtam eldönteni, végül beírta, ismerős. Mikor felemelték, hogy elvigyék, a felcsúszott szoknya alatt még megláttam a harisnyatartó pántját.
Kikapcsoltam a tévét, már vége volt a filmnek a cowboyjal, nem tudom, megvolt-e csaj a másik pasinak, de talán összejött. Vagy a kalapos lelőtte őket, ilyen hülye pornót még nem láttam.
Irén vókmenje a földön volt, belehallgattam, hátha megy még az Endzsi, minek fogyjon az elem. De semmit sem hallottam, totál kontakthibás volt a right is.
Szerintem ezt azért lehet látni egy nőn. Csak éppen hogy be van csomagolva valami fekete necc-cuccba, de azért van rá gondja, hogy ne tudd meg, harisnyatartó van-e rajta, vagy csak a combfix pántja csúszik, ki a szoknyából. Nem tudom, hogy van ez a csajoknál, mindig pontosan tudják, meddig ér a szoknyájuk, mintha távvezérelnék, vagy gondolatirányítanák. Ha leül egy pasi velük szemben és egészen jóképű, fizet is egy koktél, hát rögtön felszalad a rendőny-szoknya vagy 10-12 centit. Ezt mindegyik tudja, az ordastól a fapina, befont hajú könyvtáros kisasszonyig.
Gondolkodtam, mivel lehetne még fokozni, mikor visszajött a klotyóról a csaj pasija, az a cowboykalapos és egyből lehetett tudni, ebből legalábbis dráma lesz, nem fogja csak úgy eltűrni, hogy a nője ott tekereg testileg egy másik előtt. Hát rosszul mértem fel a helyzetet, a cowboy épphogy csak elkeseredett, rágyújtott a sarokban, nem érdekelte, hogy a csaja ráfonódik a másik fickóra, mert közben zsetont dobtak a vurlicerbe és megszólalt az a szép szerelmes szám, amire mi is tekeregtünk Irénnel. Megvolt neki cédén is, berakta a valkmenjébe, aztán megosztoztunk a fülhallgatón és úgy táncoltunk, összesimulva. Az szép volt. Az se érdekelt, hogy a left, ami nekem jutott, kontakthibás, semmit sem hallok Mick Jaggerből, ahogy énekli, Endzsi, de tökre elhittem, hogy szerelmes volt abba a nőbe, akinek ezt írta, ezt éreztem én is az Irénnel kapcsolatban, még ha nem is tudok énekelni. De képileg teljesen megvolt, mintha egy klipben lettük volna, hogy a kitartott hangoknál smárolom le, hosszan bent van a nyelvem a szájában, úgy lököm előre, mint egy biliárddákót, nem érdekel, mit találok el benne. A csúcspontnál hátradöntöttem, mintha argentin tangótáncos lennék a brillantinozott hajammal, hogy csapja meg a kölnim, meg se tudjon szólalni, aléljon el és nyögjön kéjesen, ezt akartam. És tényleg így is csinált, vagyis azt hittem, nem tudtam, hogy akkor állt be a hátában az a csigolya, amivel néhány éve műtötték, miután abbahagyta a röplabdázást.
Tartottam még a karomban, gondoltam, nem csókolom most már meg, kapjon levegőt és a nyelvem is elfáradt, a szám szélén fájt valami seb, talán nem kellett volna meginni a maradék piákat Irén szülinapi buliján, előző héten. Na, egyszer vagyok negyvenéves, mondta ő. Akkor mát tudtam, meg fogom őt szerezni, kell ez a nő nekem. Ennek is olyan nézése van, olyan lapos, alulról felfelé, egészen megőrjített. Folyamatosan flörtöltem vele, cserélgettem előtte a borospoharakat, udvaroltam, hogy micsoda szeme van, meg oda vagyok a nevetésétől. Utóbbi nem volt igaz, nem láttam még nőt úgy röhögni, hogy alulról indítsa, öblösen, aztán valahol fent, fejhangon fejezze be. Közben nem kapott levegőt, a legvégén már hörgött, mindenki odanézett, égett a fülem.
Megértettem, miért üldögél mindig egyedül, hiába jó a melle, viszonylag dögös a lába, elriasztja mindig a pasikat. Ezt ő mondta egyébként, mielőtt elbőgte magát. Zsebkendőt adtam neki, nem volt teljesen tiszta, szipogott, hogy őt a pasik mindig otthagyják, jobb esetben dobják, lepattintják, de általában átbasszák, azt mondta, erre ez a helyes kifejezés és telebőgte az ingemet. Gondolkodtam, jó érzés lesz-e holnap reggel úgy felvenni a padlóról és jól irányzott mozdulattal, elégedetten a szennyesbe dobni, hogy előtte megnéztem a könnyeket és a rúzsnyomot a galléron. Ott, ahol először sírt, aztán összecsókolta, miután ráélveztem a mellére.
Hívjál orvost, hörögte Irén, míg kitartottam a karomban mozdulatlanul, talán öt percig, vagy még hosszabban. Nem látszott az arcán semmi, ezt magyaráztam a mentősnek is, aki kitöltette velem a papírt, kérdezte, hozzátartozó vagyok-e, de nem tudtam eldönteni, végül beírta, ismerős. Mikor felemelték, hogy elvigyék, a felcsúszott szoknya alatt még megláttam a harisnyatartó pántját.
Kikapcsoltam a tévét, már vége volt a filmnek a cowboyjal, nem tudom, megvolt-e csaj a másik pasinak, de talán összejött. Vagy a kalapos lelőtte őket, ilyen hülye pornót még nem láttam.
Irén vókmenje a földön volt, belehallgattam, hátha megy még az Endzsi, minek fogyjon az elem. De semmit sem hallottam, totál kontakthibás volt a right is.
Kocsis Noémi
