Nem sok ilyet látni ezen a környéken. A combja hossza amúgy is mindig évődés tárgya volt közöttük: állítólag centire kétszer is körbe érné János nyakát. Sok jó lábú nőt látott, de az övé valahogy más. Úgy csatlakozik a medencéhez, olyan ívekkel, völgyekkel, amitől mindig is megőrült. Nem csoda, hogy minden pasi meg akarja dugni. Az ő nőjét. Ahogy karcsú lábakon, pántos szandálban odamegy a kocsihoz, ahogy előbb a jobb lábát emeli be, a feneke az ülésbe süpped és a bal láb, a vékony bokalánccal még időzik egy kicsit a betonon, a szandál sarkán hintázik, míg tulajdonosa jobbra bedől a sebváltó mellé. A szoknyája annyira rövid, hogy ha nem oldalról nézné ezt a jelenetet, láthatná a bugyit, biztosan fekete, csipkés tanga, a nője mindig ilyesmiket hordott a találkákon, lila, piros, fekete, vagy bordó csipkét. Néha csak két pánt volt rajta, közötte szinte semmi. Ezt boltban árulják, csodálkozott János, miközben leszedte róla.
Szóval látványnak sem utolsó, ahogy beszáll a nő a piros kocsiba. Ilyenkor általában felmosolyog rá még utoljára, mert tudja, úgyis ott áll az ablakban, vágyakozva, álló farokkal, azon morfondírozva, nem férne-e bele még egy menet a délutánba. Most viszont nem mosolyog felfelé, igazság szerint fel sem néz és ez kicsit zavarja Jánost. De van-e egy ilyen helyzetben helyes megoldás? Talán meg kellett volna nyomnia a kapucsengő visszajelzőjét, had berregjen, a szandálsarkak had kopogjanak felfelé a társasház második emeletére, megállva az ajtó előtt teljen el néhány másodperc a kopogtatásig, hogy egy perc múlva már az ölében legyen, rúgja le a szandált, a szoknyát, engedje lesodorni magáról a bugyit. A következő jelenetben már a szőnyegen fetrengenének jóllakottan, egy szál cigit szíva együtt, egymásnak adogatva. Ő a nő hasán nyugtatná a fejét.
Kirúgod a kurvádat, közölte vele Éva, különben nézheted, mikor találkozol legközelebb a lányoddal. Katinkának hívják és nem kurva, mondta ő, de nem kapott választ. Eddig mindig úgy érezte, nem kérdés, hanem egyenesen bizonyosság Katinka jelenléte, ragaszkodása, elragadó mássága. Néha még mondogatta is, hogy köszönetet kell mondania az égnek. Évát például sohasem köszönte meg.
Igen, talán lehetett volna valamilyen megközelítően tökéletes forgatókönyv szerint bonyolítani a dolgot, például előbb a dugás, aztán közölni a nővel, hogy lapát kiscicám, a feleségem berágott, szerintem hálát adhatunk a sorsnak, hogy másfél évig befogta a száját, pedig akkor mondtalak meg neki, vacsora közben abban a fene elegáns étteremben, mikor éppen hosszú szárú poharát emelte a szájához. Ami soha sem fordult volna elő vele korábban, a vörösbor a blúzára csorgott, néhány csöpp a szoknyájára is jutott. Ha láttad volna a tekintetét.
Olyan vagy, mint az öcséid, úgy látszik, ez nálatok genetikus, elbaszni egy családot, vágta a fejéhez Éva már később, a kocsiban. Szeretett veszekedni, pontosan és hajlékonyan vagdalkozott a szavakkal, mintha előre kigondolta volna az egészet. Gyuri egészen hihetetlen, tiszta hülye volt Magdi, hogy egyáltalán szóba állt vele, a másik drágalátos sógoromról nem is beszélve, igazi triplanullák vagytok, hányingerem van tőletek.
János nem szólt ilyenkor, leszegett állal vezetett. Fáradt volt. Tulajdonképpen nem érti ezt a Katinkát sem. Gyanús, ha egy ennyire jó nő szóba áll vele, a negyvenhat évessel, a pocakja sem kicsi, a hajában ősz sávok mindenhol. Igaz, ha öltönyben van, többször megfigyelte már, milyen pillantást vetnek rá a nők az irodában, még össze is sugdosnak a háta mögött és visszanézve egyenesen kacéran mosolyognak rá. Katinka kezdte az egészet, ő valahogy nem merte.
Azért mégis kellemesebb így, hogy nem rángatja lent az ajtókilincset és nem rugdossa bolondul a sarkával, hogy nem kiabál egyre hangosabban az utcán, a csengőt nyomva. Sokkal jobb így, hogy abbahagyta az átkozódást – nem gondolta volna, hogy ekkora hangja van, hogy ilyen szavakat képes a szájára venni, ilyen durvákat és mocskosakat. Biztosan észrevette őt, ahogy a függöny mögött lapult. Jó ötlet volt, hogy legalább a lámpát nem kapcsolta fel.
Ha végeztél, esetleg megbeszélhetjük, velünk jössz-e a nyaralóba, mondta reggel Éva. Nem fogok könyörögni, ahogy gondolod.
János mobilja rezegni kezd a kisasztalon. Katinka kérdez, ugye, nem sms-ben akarsz velem szakítani? A férfi az ajtóhoz siet, keze már a kilincsen, másikkal a hajába túr, biztosan ezt neveznék őrült mozdulatnak, mikor valaki ugrásra kész, talán mindjárt feltépi az ajtót. Aztán mégsem. Nem olyan könnyű feltépni egy ajtót. Különben is úgy érzi, könnyebb lesz egy másik hívásra várni, hogy ne vacakoljon már a csomagolással, mert holnap korán indulnak Szepezdre.
Szóval látványnak sem utolsó, ahogy beszáll a nő a piros kocsiba. Ilyenkor általában felmosolyog rá még utoljára, mert tudja, úgyis ott áll az ablakban, vágyakozva, álló farokkal, azon morfondírozva, nem férne-e bele még egy menet a délutánba. Most viszont nem mosolyog felfelé, igazság szerint fel sem néz és ez kicsit zavarja Jánost. De van-e egy ilyen helyzetben helyes megoldás? Talán meg kellett volna nyomnia a kapucsengő visszajelzőjét, had berregjen, a szandálsarkak had kopogjanak felfelé a társasház második emeletére, megállva az ajtó előtt teljen el néhány másodperc a kopogtatásig, hogy egy perc múlva már az ölében legyen, rúgja le a szandált, a szoknyát, engedje lesodorni magáról a bugyit. A következő jelenetben már a szőnyegen fetrengenének jóllakottan, egy szál cigit szíva együtt, egymásnak adogatva. Ő a nő hasán nyugtatná a fejét.
Kirúgod a kurvádat, közölte vele Éva, különben nézheted, mikor találkozol legközelebb a lányoddal. Katinkának hívják és nem kurva, mondta ő, de nem kapott választ. Eddig mindig úgy érezte, nem kérdés, hanem egyenesen bizonyosság Katinka jelenléte, ragaszkodása, elragadó mássága. Néha még mondogatta is, hogy köszönetet kell mondania az égnek. Évát például sohasem köszönte meg.
Igen, talán lehetett volna valamilyen megközelítően tökéletes forgatókönyv szerint bonyolítani a dolgot, például előbb a dugás, aztán közölni a nővel, hogy lapát kiscicám, a feleségem berágott, szerintem hálát adhatunk a sorsnak, hogy másfél évig befogta a száját, pedig akkor mondtalak meg neki, vacsora közben abban a fene elegáns étteremben, mikor éppen hosszú szárú poharát emelte a szájához. Ami soha sem fordult volna elő vele korábban, a vörösbor a blúzára csorgott, néhány csöpp a szoknyájára is jutott. Ha láttad volna a tekintetét.
Olyan vagy, mint az öcséid, úgy látszik, ez nálatok genetikus, elbaszni egy családot, vágta a fejéhez Éva már később, a kocsiban. Szeretett veszekedni, pontosan és hajlékonyan vagdalkozott a szavakkal, mintha előre kigondolta volna az egészet. Gyuri egészen hihetetlen, tiszta hülye volt Magdi, hogy egyáltalán szóba állt vele, a másik drágalátos sógoromról nem is beszélve, igazi triplanullák vagytok, hányingerem van tőletek.
János nem szólt ilyenkor, leszegett állal vezetett. Fáradt volt. Tulajdonképpen nem érti ezt a Katinkát sem. Gyanús, ha egy ennyire jó nő szóba áll vele, a negyvenhat évessel, a pocakja sem kicsi, a hajában ősz sávok mindenhol. Igaz, ha öltönyben van, többször megfigyelte már, milyen pillantást vetnek rá a nők az irodában, még össze is sugdosnak a háta mögött és visszanézve egyenesen kacéran mosolyognak rá. Katinka kezdte az egészet, ő valahogy nem merte.
Azért mégis kellemesebb így, hogy nem rángatja lent az ajtókilincset és nem rugdossa bolondul a sarkával, hogy nem kiabál egyre hangosabban az utcán, a csengőt nyomva. Sokkal jobb így, hogy abbahagyta az átkozódást – nem gondolta volna, hogy ekkora hangja van, hogy ilyen szavakat képes a szájára venni, ilyen durvákat és mocskosakat. Biztosan észrevette őt, ahogy a függöny mögött lapult. Jó ötlet volt, hogy legalább a lámpát nem kapcsolta fel.
Ha végeztél, esetleg megbeszélhetjük, velünk jössz-e a nyaralóba, mondta reggel Éva. Nem fogok könyörögni, ahogy gondolod.
János mobilja rezegni kezd a kisasztalon. Katinka kérdez, ugye, nem sms-ben akarsz velem szakítani? A férfi az ajtóhoz siet, keze már a kilincsen, másikkal a hajába túr, biztosan ezt neveznék őrült mozdulatnak, mikor valaki ugrásra kész, talán mindjárt feltépi az ajtót. Aztán mégsem. Nem olyan könnyű feltépni egy ajtót. Különben is úgy érzi, könnyebb lesz egy másik hívásra várni, hogy ne vacakoljon már a csomagolással, mert holnap korán indulnak Szepezdre.
Kocsis Noémi
