Ilyen, ebből a szempontból is zavarba ejtő könyv számomra Tallér Edináé is. Rövidregény - nevezi meg a műfaját az alcím. Ez azt is jelenti, hogy mégsem igazán regény, de azt is, hogy ha akarom, mégis az. Ha van kisregény, sőt kisssregény, akkor rövidregény mért ne lehetne? Lehet. Három ciklusba avagy három nagy fejezetbe rendeződnek a szövegek, alfejezetek. A három nyitószöveg egy-egy verses idézet (Táplálék, Kötés, Oldás), majd utánuk 6-7-6 darab írás található, mindegyiknek egyszavas címe van, az első körben: Evés, Ölés, Ölelés, Vér, Hús, Csont. A másodikban: Kör, Csomó, Határ, Tükör, Tűz, Jég, Víz. A harmadikban: Szél, Föld, Fa, Kavics, Képek, Keringő. Az alfejezetek címei sokkal légiesebbek, kimódoltabbak, mint a szövegek maguk, azok jobbak a címeknél, kivéve a Tűz egyetlen mondatos, erősen modoros alfejezetét. Az epizódok egy vidéken felnövő kislányról szólnak, akiből nagyvárosi anya lesz végül, összesen két gyerek, három szerető. Nagyanyja nevelte, apja elhagyta, anyja új férjét utálta, nagyapja évekig mellette haldoklott, keresztapja halála után is kísértette. Érzékeny, erős életanyaggal és finom megfigyelőképességgel rendelkező női mesélővel van dolgunk, és én bevallom, gyakran lapoztam a hátsó fülre, hogy megnézzem az ott lévő fényképet, mert minduntalan azt éreztem, hogy aki mesél, az pontosan ez a nő. „Tallér Edina 1971-ben született, Kiskunhalason. Jelenleg Budapesten élő újságíró. Két gyerek édesanyja" - ez van a fényképe alá írva, és én, a kíváncsi olvasó már el is gondoltam: persze, a fiát két hónapig éheztette, mert nem tudott rendesen szoptatni, ott van a 28. oldalon (a Hús elején), a lányának nem vágta le végül a vékony, hosszú haját, hadd nőjön, annál könnyebben fújja a szél és viszi az illatát, ott van a 85. oldalon (a Szél végén). Az epizódok életképekből, történetfoszlányokból épülnek fel, érzékletes és pontos a nyelv. Nem mondanám, hogy a mondatok nem törekszenek a szépségre, mert törekszenek, de sokszor vadul erősek is, néha drasztikusak. Határozott, biztos világkép áll mögöttük. És ez jó. Más kérdés, de majd az idő eldönti: meg tud-e írni újabb könyveket a szerző, vagy kiírta magából, amit az életről megtapasztalt. Ebben bizonytalan vagyok.

 

A kötet más szempontból is zavarba ejtő. Ez a szempont pedig a női és a férfi szexualitás viszonyának ábrázolása. A kortárs magyar irodalomban a korábbiaknál erősebben érvényesül mostanában a női nézőpont, ez az utóbbi évek egyik legfontosabb, leginspirálóbb sajátossága. Az Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis című antológiák és számos női szerző  - például Tóth Krisztina vagy Rakovszky Zsuzsa - önálló kötetei jótékonyan felélénkítették a női látásmódról, a női szexualitásról való gondolkodást. Mindezt árnyalja a férfi szerzőknek a szexualitásban a női szempontot is komolyan figyelembe vevő írásmódja (Pályi, Esterházy, Nádas, mindenekelőtt a Párhuzamos történetek). Illetve árnyalja a képet a homo- és heteroszexuális tapasztalatoknak, a lelkileg oly bonyolult nemi kapcsolatrendszereknek és nézőpontoknak, a gyerekkori traumák, a nemek közti játék feldolgozásainak üdítően termékeny sokfélesége (Bódis Krisztától, Gordon Agátától Nádasdy Ádámig, Nagy Gabriellától, Selyem Zsuzsától, Dunajcsik Mátyástól Garaczi Lászlóig, Láng Zsoltig). Ezekre a jelenségekre is reagál az egyik legmeglepőbb, legradikálisabban új nézőpontot választó mű: Kukorelly Endre  Ezer és 3 című regénye, ez meg a maszkulin, ha tetszik macsó nézőpontot érvényesíti szenvedélyesen, egyben azonban egy férfi lehetséges szexuális szenvedéseinek kíméletlen feltárására vágyakozva. Ebbe a térbe érkezett meg A húsevő, a maga sajátos női elbeszélő-főhősével, és ez a kötet nemigen született volna meg az említett fejlemények nélkül. (Hrapka Tibor borítója remek! Évek óta remekel egyébként, le a kalappal.)

 

Ami újszerű Tallér Edina köny­vé­ben, az a férfi szexualitásának, vadságának, elkóborló természetének, tulajdonlási vágyának, testének, szagának, mindenének merész elfogadása, feltétel nélküli igénylése a női beszélő részéről. Sőt, egyfajta egyszerre bonyolult és nagyon egyszerű vágy ezek után. Van egy nő, tényleg egy, viszont két férfival szeretne egyszerre lenni. Van egy nő, aki vadul szereti a férfiak izzadtságát, szerb szeretőjének a farkát a legjobb dolognak gondolja, és ezekből vezeti le saját nőiségét, identitását. Nagyanyja tanítgatja az életre: „a hálóingemet tartsam tisztán, és legyenek titkaim, amit sosem tudhat meg a férfi, mert az gyerek, nem akarja elhinni, hogy egy szép nő is büdöset szarik" (29.) Elfogadja nagyanyja tanítását arról, hogy a férfinak meg kell adni, ami neki jár, és akkor jó lesz a nőnek is. Ezt néhány éve egy női (vagy akár férfi) szerző nemigen mondatta volna női narrátorával bíráló vagy elbizonytalanító, játékos vagy ironikus megjegyzés nélkül. Ez is az utóbbi évek felszabadultabb látásmódjainak következménye, akár még ilyet is lehet. Van női beszélő, aki arról szól, hogy a férfi erőszakos és önző, van női beszélő, aki valamiért igényel valamilyen erős, akár durva férfit. Van férfi beszélő, aki egy aktus leírásakor képes és tud női szemmel nézni, és van férfi beszélő, aki meg hím-természetének való kiszolgáltatottságától szenved. (Megjegyzem, az első fül igencsak figyelemfelkeltő szövegét Kukorelly írta, és ő van feltüntetve sorozatszerkesztőként is, de hogy mi volna ez a sorozat, mi a neve, mi lesz majd benne, ez nem szerepel a könyvben sehol.)

 

Jelen esetben lélektanilag is indokolt az elbeszélő-főhős férfiképe. Apahiánytól szenved, kislánykorában a Szűzanyától egy apát szeretett volna kérni. Mostohaapát viszont nem. Saját gyerekeit végül néha összehozza édesapjával. Ugyanakkor mintha gyerekeinek apja is eltűnt volna a képből. A beszélő - aki szó szerint is minden nap húst szeretne enni, és átvitt értelemben is folyamatosan hajtja a vére - egy helyen ezt mondja: „Nem találom apámat, hiányzik." Majd már stilizálja is, emeli is meg a dolgot: „Ez egy mondat, és rajtam kívül mindenkinek az is marad." (72.) Ebben a könyvben ritka az ilyen direkt „irodalmiasító" megoldás. Ez történetesen nem is túl eredeti. De ez az eltávolító törekvés, az élettények megemelésének joggal felmerülő igénye azt jelzi, lehet, hogy újabb művek születnek még ebből a néha meghökkentően érdekes női tapasztalatból.

 

A cikk az alábbi link alatt jelent meg: