A húsevő
részlet
Bekapta a sült csirke szárnyát, mindegyik őrlőfoga lyukas, egyetlen cuppantással leszopta a húst a csontról. Kettőt rágott rajta, lenyelte. Szuszogott, csámcsogott evés közben, a zsír végigfolyt az állán.
Elég gyakran megúszom csak azzal, hogy lemosom és átlakkozom a körmöm. Hétfőn, szerdán és pénteken vörös, ezeken a napokon dolgozom, és ahhoz jól áll. Nekem bevált. Van, aki az édességekre esküszik, de attól csak a fenekem nő, a motivációm nem. Ezért döntöttem a festékeknél. Harmincnégy babám volt, mind alvós baba. Arra mondják, hogy alvós, amelyiknek igazi a szeme, már úgy igazi, hogy színes, kék vagy barna, szemhéjas, szempillás. A szőkék tetszettek, a feketék nem nagyon. Fogtam a kedvencemet, és kék filctollal kifestettem a szemhéját meg a körmeit, mert anyám mindig azt mondta, egy nőről az első fontos információ a megjelenése, úgyhogy húzzam ki magam, királynőnek születni kell, és el ne felejtsem, szőkéknek a kék, feketéknek a piros áll a legjobban. Így lett minden szőke kék. Piros tollam nem volt, a feketék megúszták, de a többit tűzbe dobtam egyszer, régóta készültem már rá, mert annyira rondák lettek, a gumifejükbe szívódott kék festéktől, hogy nem volt kedvem már játszani velük. Milyen szerepet lehet kitalálni egy babának, ha csúnya? Egymás után tűzre hajítottam volna mindet, de nagyanyám kirohant a házból, hogy mi ez a kurva büdös, normális vagy te? Elégetem a babákat?
Deszkavári királyfi, ez a címe annak a mesekönyvnek, amiből nagyapám olvasott. Nem emlékszem történetre, a képekre igen. Deszkavári királyfi feldarabolva, a nyitott könyv bal oldalán, a lábak meg a kezek négyfelé, mindegyikből csöpög a vér, olyan piros cseppek, amilyeneket óvodások is rajzolnak, ha vérről van szó. Szép, ahogy nagyapám szája mozog. A szélén fehérre gyűlik a nyál, két ajka között hajszálvékony nyálhíd köti össze a fentet a lenttel.
Egyszer annyi kolbászt ettem, hogy kihánytam mind. Csípte a torkom, ahogy visszaöklendeztem, pedig szép este volt. Vártuk az éjféli misét, az egész család. Kártyáztak, ittak, keresztapám énekelt, a pinának nincsen foga, mégis harap a pina. Haggyad má', Pista, bolond vagy, karácsony este!, inkább azt, hogy: pásztorok, pásztorok örvendezve, kontrázott nagyanyám torkaszakadtából, a többiek meg jókedvűen utána. Mindegy volt nekik, csak mondhassák. Anyám nem volt ott, mert a férje nem szerette az éjféli misét. A csirkeszárnyat, azt szerette. Meg libalábból kocsonyát. A dermedt lében az állat lábfeje, ujjai közt az úszóhártya, azt mondta az a legfinomabb.
Az első szerelmem három férfi volt. A jó, a rossz meg a szép, de inkább csak szép volt mind a három, nem tudtam dönteni. Szerencsére lázas lettem, tüdőgyulladás, egy okkal több, hogy hazamenjek, csak az a baj, velük lakom, hol is akkor az otthon? Nagyanyám két széket összetolt, azon aludt, én meg az ágyában, azt mondta, lázas vagyok, ne pattogjak, ő mondja meg, mi van, ez az ő otthona, húzzak az ágyba, reggel majd számolunk. Sokáig akarta megfejteni a titkot, mi baj lehet velem, miért nem vesz el senki.
Nem szabad olyan válogatósnak lenni ám, mondta, mert úgy jársz, mint az egyszeri asszony, addig védekezett, amíg a végén nem támadták. Nem az a lényeg, hogy szép legyen, hanem, hogy rendes legyen. Minél csúnyább a férfi, annál hálásabb az ágyban. Később meg azt mondogatta, asszonynak az ura mellett a helye.
Megeszlek, te!, mondod. Te!, így mondod, én meg adnám a húsokat, hogy egyél, egyél még, finom, csak nem tehetem, mert nem az enyém. Szomorkodunk még kicsit ezen, de az éhség nagy úr. Ha majd elhagysz, én meg itt maradok, nem leszek más, mint csontjaitól megfosztott, összeesett, darab hús.
Tallér Edina
