A húsevő

részlet

Az én szerelmem tiszta forradás, mindenhol csak sebhelyek.
 
Állítólag nem illik nárciszt vinni vendégségbe, mert arról mindenkinek az a csodaszép görög fiú jut eszébe, aki úgy el volt ájulva magától, hogy a végén bele is halt a sóvárgásba.
 
Egy háromajtós tükör állt nagyanyám szobájában. A két szélső ablakot be lehet hajtani, pont annyira, hogy egyszerre látszik az ember hátulról, oldalról, meg elölről is, ráadásul végtelenül sokszor. Felveszem a zöld selyem, királylányos hálóingemet, sárga csipkés, karácsonyi ajándék anyámtól, meg nagyanyám vörös fejkendőjét, nagyapám ünneplő kalapja a koronám. Állok a tükör előtt, azt játszom, hogy akit látok, az a királylány, én meg, aki vagyok, a megmentő, királyfi, vagy tündér, vagy micsoda, még nem döntöttem el, a gyerekek nem nagyon sietnek az ilyen ügyekben. Szóval csak az a biztos, hogy harc van és meg kell mentenem magamat, pontosabban a királylányt, ott a tükörben. Jó sokáig játszottam ezt, nem tudok leszokni róla, csak nehezen, mint az ujjszopásról, volt, hogy csókolóztam is a tükörképemmel, nagy maszatok lettek az üvegen, nagyanyám meg jóízűen kacagott rajtam, és valami frizurát is csinált nekem, hogy még szebb legyek. Apró a keze, minden körmén vékony koszcsík, minden ujján repedések, érdes barázdák a hagymaszagú kézen. A tükör pedig ormótlan nagy, cipelem magammal, választhattam volna a fekete-fehér pöttyös kötényét emléknek, vagy a vörös fejkendőjét, esetleg a kispárnáját, azt kellett volna választanom, abba beleivódott az öreg szaga, érezhetném, ráadásul pehelykönnyű lúdtollból van. A tükör tömör fából készült, és állítólag nincs is rajta fogás, mondja a szerelmem, amikor már megint viszi át az egyik városból a másikba nekem, pedig ő nagyon erős, elbír mindent. Neked muszáj állandóan valamit elhoznod, nem lehetne egyszer csak úgy, simán elmenni, kérdezi. Nem, valamit vinni kell.
 
Ilyesmi miatt lett oda Nárcisz is, a görög szépség, meglátta magát a folyóban, lehet, hogy fel se ismerte, tyű, a mindenit, de jó pasi ez, gondolta, és vitte volna magával, nyúlt utána, bele a vízbe, de kifolyt a keze közül. Nyúlt utána még egyszer, semmi. A nagy küzdésben, hogy elkapja végre saját magát, volt ideje töprengeni, szerintem, és ettől csúszott szét, lehet, hogy nem is az önimádatba halt bele, hanem kinyírta magát, mert megzakkant a gondolkodástól, hogy ki is ő valójában. Talán buzi vagyok, nem pedig az a dögös pasi, akinek a nimfák hisznek, ez juthatott eszébe, és egyre szomorúbb lett. Ej, de szép szomorú arcom van, gondolta ekkor, bárcsak lenne még valaki, hozzám hasonló, nem lennék ennyire egyedül, és felmerült benne a halál gondolata, ha az ember sokáig egyedül van, felmerül benne a halál gondolata. Elképzelem, térdelünk egymás mellett sokan az Eufrátesz, meg a Nílus, meg a Duna partján, egy fiú, egy lány, egy fiú, egy lány, nézegetjük az arcunkat, olyan szép legyen a szemed, mint az enyém, dús legyen a hajad, mint az enyém, és így tovább, felsorolunk mindent, ami szeretnénk, ha a saját szerelmünk lenne belőlünk. Teremteni akarunk, vagy legalább csinálni valakit, hogy ne legyünk sokáig egyedül, de úgy néz ki, nincs magunkhoz fogható. Apró köröket könnyezünk a folyó vizébe, milyen édes vagyok könnyes szemmel, erre gondolok, meg arra, hogy mikor ölel meg már valaki. Aztán megunom az egészet, oldalra nézek magam helyett, látok ott még arcokat. Elég sokan sírnak ebben a percben is magányosan, vállon veregetem az egyiket, helló öcsém, nem unod még, mert én már fáradok, hagyjuk ezt, menjünk inkább haza, bújjunk össze, aludjunk egy jót.
 
A szerelmem azért lett tiszta forradás, mert nem halt meg, hanem pont, hogy meggyógyult. Meg kellett volna halnia, súlyos balesete volt, összetört a feje, ezt nemigen fogja túlélni, mondogatták az emberek. De túlélte, azt mondta, mától másként lesz minden, új értelmet nyert az élet. Nagyanyám úgy hitte, megint csoda történt, a Szűzanya meghallgatta az imáját, megmentette a szerelmemet, legyen valaki, legalább egy valaki, aki szeret engem, ha már ő nem lesz. Mások szerint csak mázlija volt és protekciója, rá jobban figyeltek az orvosok. Igazából úgy volt, hogy nagyon rondán nézett ki, kidülledt a szeme, zöld, sárga, fekete, vörös foltos, a szája félig leszakadva, a hosszú, barna haja a feje tetején leborotválva, ami maradt, az meg tele alvadt vérrel, nagyon büdös, de mindezt ő nem tudja, nem engedem tükörbe nézni, nem kell, hogy lássa magát, megijedne. Nem nézegeti magát tükörben, engem nézeget. Naphosszat csak alszik, vagy rám gondol, mondja, és olyankor feláll a farka. Így ellenőrzöm minden nap, hogy élek-e még, meséli.
 
Szeretném látni, milyen leszel majd öregen, ezt meg a másik szerelmem mondja régen, gyönyörködik bennem, rám mutat, de úgy, hogy az ujjbegye hozzám is ér. Borzongok, kemény lesz a mellbimbóm, örül neki, hálából megcsókolja, aztán folytatatja tovább az alkotást az ujja hegyével, örülök én is, meg sajnálom is közben. Elhiszem, tényleg kíváncsi rám öregen, de tudom, érzem, azt én nem neki mutatom majd meg, nem bírná el, a férfiaknak az ilyesmihez erő kell.  Helyette kifestem neki az akkori arcom. Nézem a tükörben az arcom, fekete kontúrceruzával kétoldalt mély barázdákat rajzolok az orrcimpámtól a szám sarkáig, sötét karikákat a szemem alá, vízszintes csíkokat a homlokomra, nevetek, mert azt hiszem, neki is tetszik, de nem. Ijedten bámul rám, ki nem állhatja ezt a tükröt, mondja, rohadt háromajtós, az ember belenéz, és sosincs vége a tükörképeknek, meg ha így fogok kinézni öregen, hát elég ronda leszek, még szerencse, hogy le lehet mosni, mossam le.
Nagyanyám is azt mondja, hogy vigyázzak ezzel a tükrözéssel, mert ha például gyertya van a kezemben, akkor egy gyertyából nagyon sok lesz, megvilágítja az utat, én mutatom meg az utat a szellemeknek, rám találnak. Mindig csak eddig mondja, pedig engem érdekel, mi történik az után, hogy rám találnak, meghalok, vagy mi lesz. Ezt azért fontos lenne tudni, mert nekem vériszonyom van, egyáltalán nem mindegy, hogy fel kell-e vágnom az ereimet, ha egyszer úgy döntenék, nincs hozzám fogható, vagy elég, ha egy gyertyával odaállok a három ajtós tükör elé.

Tallér Edina

Szerző: hajtukanyar.blog  2010.05.09. 21:30 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajtukanyar.blog.hu/api/trackback/id/tr841986937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.