Ha belefulladsz, megöllek
részlet
 
Gyorsan ledobtam a ruháimat és bezuhantam az ágyba. Csak két órát tudtam aludni. Arra ébredtem, hogy a pofámba süt a nap, elfelejtettem lehúzni a redőnyt. Amikor Eszter meghallotta, hogy fent vagyok, átjött a szobámba, és azonnal tudni akarta, mi történt a szigeten. Ahogy ránéztem, rögtön megismertem, az történt. Sosem találkoztunk, mégis olyan érzésem volt, mintha egy rég nem látott barátomat láttam volna meg. Vért adni nem sikerült, nem találtuk a vöröskeresztes sátrat, úgyhogy ittunk. Aztán csókolóztunk. Sokat. Alig vártam, hogy megcsókoljon. Édes drágám, amikor hazafeléjövet megkérdeztem tőle SMS-ben, hogy melyikünk csókolt először, azt írta, hogy egyszerre, mindketten, és benne volt a levegőben. Nagyon kiütötte magát. Alig eszik valamit, fogyókúrázik. Hamar megártott neki a pia, pedig nem ivott sokat. Mondogattam neki, hogy menjen el hányni, higgye el, utána jobban lesz, de nem akart. Aztán mégis elment. Én leültem egy padra, vártam, majdnem egy órán keresztül nem jött elő. Ahogy ott ültem, jöttek-mentek a fiúk, egy-egy leült néha mellém, némi ismerkedési szándékkal, a szigeten így megy. Volt egy barna, aki a rossz macsó dumájával próbált rámrepülni, rettenet. Mivel nem voltam vevő rá, feladta az erőlködést és elhúzott. Bencével jót beszélgettem, egy maszkmesternél dolgozik. Érdeklődött, kivel vagyok kint. A fickóm éppen most születik újjá valahol, mondtam, sőt azt is, hol ismerkedtünk meg, és mi a szépséghibája a történetünknek. Amikor Manó előkerült, nagyon meglepődött, hogy nem talált egyedül. A srác, ahogy meglátta, felpattant, bemutatkozott neki, aztán fülig érő szájjal megosztotta vele életvezetési tanácsait is, miszerint most már hagyjuk a francba a klaviatúrát, gyerünk, éljünk, meg ilyenek. Manó csak nézett a nagy szemeivel, azt se tudta ki ez a srác, mit klaviatúrázik, meg honnan és leginkább mit tud rólunk. Teljesen kiakadt, hogy alig hagyott magamra, az az alig egyébként több mint egy óra volt, én azonnal bepasizok, valamint elfecsegek mindenkinek mindent. Csak ültem és vártam a padon, mint egy jókislány. Szeretek beszélgetni. Különben is azt mondok el, amit akarok, és annak akinek akarom. Hamar elköszöntünk Bencétől. Durcáskodott kicsit, én meg röhögtem. Bár minden bokorban van színpad, mi egy koncerten sem voltunk. Egyszer kerestük a blues sátrat is, de azt sem találtuk meg. Reggel jöttünk rá, hogy ott söröztünk mellette. Sétáltunk, beszélgettünk és ölelkeztünk. Eszter elégedett vigyorral nyugtázta a beszámolót, jól van, mondta, aztán visszafeküdt aludni.
   Megérintem az embereket. Akiket szeretek. A kezemmel. Nem szexről beszélek, hanem úgy általában az érintésről, ha van olyan, hogy általában érintés. Nekem fontos. Ha érzelmileg túlcsordulok, ölelgetek. Remek. Nekem jó. Ha ölelek, szeretek. Nem mondom, hogy te figyú, téged bírlak. Sosem mondtam, szeretlek. Nem kell beszarni, nem taperolok boldog, boldogtalant.
   Gyerekként is bújós voltam, anyám így mondja. Úgy aludtam el, hogy fogtam anyám pucér karját. Puha volt, jószagú, meleg, vagy éppen hideg, jó. Apámhoz is bújtam. Nem zavart a büdös piaszaga, meg hogy borostás, vagy totál részeg. Nem emlékszem mikortól kezdett el zavarni. Néha még most is odabújok. Anyámhoz.
   Találkoztatok a sziget óta, kérdezte Szilvi egy belvárosi sörözőben. Találkoztunk. Muszáj volt. Hozott egy üveg bort, egy táska fényképet, és miközben boroztunk, nézegettük az ágyon a képeket. Sokat fotózták gyerekkorában, édes, épp mint egy kismanó, hatalmas, barna szemekkel. Annyira hasonlított kicsinek a bátyjára, hogy többször összekevertem őket. Haragudott érte. Rengeteg képet megnéztünk, mutogatta őket, és közben mesélt, melyiken ki kicsoda. Az anyukájáról is. Meghalt. Nagyon szereti. Ahogy beszélt róla. Szépen beszélt róla. Megható volt. Rossz szó. Nincs jobb.
   Aztán elfogytak a képek, már alig bírtam magammal, jó, képek, emlékek, szépek, és fájdalmasak. Őrűlten akartam. Azt akartam, hogy hozzám nyúljon. Mindenütt érjen hozzám. Nyalja végig a nyakam, fogja meg a mellem, nyalja azt is, simogasson, simítsa végig a hátam, markoljon bele a fenekembe, húzza fel a combom.Csókoljon. Reggelig. Szilvinek ezt nem, csak azt mondtam, hogy dugtunk reggelig, nagyon jó volt, aztán hazament. Innentől elindult a lavina, és a kifogyhatatlannak tűnő kérdéseire válaszoltam, hogy nem, nem tudom mit talál ki ilyenkor a barátnőjének, hol volt, nem szoktunk erről beszélni, nem tudom, mit akar tőlem, azt sem tudom, én mit akarok, nem akarja otthagyni a barátnőjét, sosem fogom kérni, azt mondta szereti őt, és nem azért vagyok, mert köztük valami nem működik, hanem azért, amilyen vagyok. Ha ezt mástól hallom, azt gondolom, rossz duma, de most velem történik, nekem mondja, nem érdekel, hagyjuk inkább. Nem velem van, hanem vele.
   És nem bírom az arcszőrzetét, túl erős nekem, hiába borotválkozik aznap. Seb van az államon, kidörzsölte.
Palágyi Ildikó Brigitta
Szerző: Palágyi Ildikó Brigitta  2010.05.05. 16:15 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajtukanyar.blog.hu/api/trackback/id/tr732182792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.