A Hajtűkanyar irodalmi csoport három tagjával beszélgetett Czapáry Veronika augusztus 4-én 19 órakor a Fogasházban a Godot Irodalmi Estek szezonzáró darabjaként.
Szex és (New York híján) Pest felállásban egy barna, egy fekete és egy szőkével csíkozott lány ül ki elénk saruban. Ha Luis Vuitton kontra Prada vitát vársz, csalódni fogsz. Pasikat azért találsz Kupa Júlia, Palágyi Ildikó Brigitta és Tallér Edina szövegeiben: nőst, nőtlent, ízlés szerint.
A legrövidebben lerendezendő téma az esten legrongyosabbra szaggatott két felvetés: részt vettek-e a csoport tagjai Kukorelly Endre írói szemináriumán, illetve feminista művek-e a megkérdezettek írásai? Igen, illetve nem. A válasz mindhármuk részéről egybehangzó. Szintén nem kíván hosszas taglalást, hogy ők nők. A csoport mind a hat tagja az.
Először volt a barátság, mellé az írás, lett belőle együttgondolkodás, végül köré egy vonal, fölé egy név, amit egy kocsma, persze, mi más, félhomályában Zilahi Anna talált ki. Hajtűkanyar, minden egy helyen, haj, tű, hajtű, kanyar, lágyság, izgalom, veszély, fordulat. Céljuk öncél és közcél. Egyrészről műhelymunkát folytatnak, ahol egymás szövegeit olvassák, véleményezik, szedik ízekre, hogy azután újra összerakják figyelve a megjegyzésekre vagy éppen figyelmen kívül hagyva azokat, de mindenképp az írások fejlődésére, épülésére koncentrálva. Másrészről az olvasót, közönséget szolgálva, kiszolgálva szerveznek irodalmi esteket, felolvasásokat, ahol a meghívott írók, költők és műveik bemutatásával mind szélesebb kör számára teszik elérhetővé, közelivé a kortárs magyar irodalmat.
A három író egyenként elmeséli, öt éve ír vagy gimnazista korától kezdve, egyhuzamban vagy hosszabb szünetekkel, egy barátnővel közös vagy saját elhatározásból. Pontosan úgy, ahogyan ez minden íróval megtörténik. Most írnak. Palágyi regényen dolgozik, Tallér valami hosszabbon, Kupa nem tervez előre.
Körmöt lakkoznak Kupa Megyek és Tallér Evés című novellájában, Palágyiéban is majd egyszer, bizonyosan, és ez nem csak körömlakkozás. Kapsz egy darabot a nőből, a nő gondolkodásából, abból, hogyan viszonyul hozzád. Hogy két férfit akar-e szeretni, akar-e két férfi között feküdni, például. „Az első szerelmem három férfi volt. A jó, a rossz meg a szép, de inkább csak szép volt mind a három, nem tudtam dönteni” – írja Tallér. Könyvének címében, A húsevőben a többrétegű jelentés, a táplálék elvétele, az ölés kényszere, a kegyetlenség, a kívánás, a férfi teste, az ősi bűn mind eggyé mosódik.
Czapáry Veronika Melanie Klein: A szó előtti tartomány című írásából idéz, és von párhuzamot azzal, ahogyan a csecsemő az anya bekebelezésével orális késztetését elégíti ki . Szó esik vérről és mágiáról, Göbölyös Luca főzőshow című kiállításáról, ahol a férfinak készül vacsora bugyiból, szőrszálból és bizarr testnedvekből. Evés, hús, az elme mentális hagyománya a nagymama-szereplőn keresztül, a nő identifikálódása, a múlt leképezése a huszonegyedik században, valamint a test fizikai szükségletei. Ezeket a kockákat rakosgatja Tallér, időben itt és ott, felnőttként-gyerekként, a súlyos dolgokat hátravetve, nehezen elmondva, szaggatottan, mégis erővel. Erősebben azáltal, hogy nem egy vonal mentén halad. Megrázón és valóságosan.
Palágyi megöl, ha belefulladsz a regényébe, ha nem tudsz átevickélni rajta, vagy az ő szereplőjét öli meg az anyja, ha a Tiszába fullad, összegzi az elbeszélőnek anyja szavaira reflektálását és az olvasóra való vonatkoztatást készülő írásának címe kapcsán: Ha belefulladsz, megöllek. Emlékképek úsznak be, Palágyi azokból építkezik, szenvtelenül ír fájdalomról, tragédiáról, humorral, megtartva a határokat. Két szál fut végig az időben csapongó történetekben, egy szerelem és az apa halála. Nem kíván semmit túlhangsúlyozni, sem a mágikus elemek, sem a testiség, a vágyak nem kapnak kiemelt szerepet, egyszerűen unalmasnak találja az ilyesfajta nyomatékokat egy szövegben. „Nem kívánlak, ez rendben, de szavak nélkül nem fogom kibírni, szerelmem. Nem kommunikál egyenlő halott vagy növény. Úgy, hogy mi, elkerülhetetlenül meghalunk, szívem” – írja a Némaságban.
Kupa valami hasonlóról mesél a Szeretik a testemet című novellában. A fájdalom, a hiány ugyanaz, másként. „Miért nem ő mondja ezt nekem. M.től akarom hallani, nem tőled, kérlek, ne mondj ilyeneket, mondom. Köszönöm, mondom hangosan. És megcsókolom. Valakit muszáj.” Realizmusból groteszkbe csúsztak a korábbi novellák, az újabbakban azonban nem lát Czapáry közelítést az abszurd felé, Kupa szerint ez nem tudatos. Most így tud írni, de reméli, ez meg fog változni, talál megint egy másik irányt. Műveiben az én-te-viszonyt dimenzionálja, maga számára így könnyebben megfogalmazható, az olvasó számára könnyebben átélhető.
Közben kiderül, hogy Kulcsár-Szabó Zoltán Metapoétika című írása hogyan változtatta meg a moderátor írásmódját, miért lesz az innentől fogva történetközpontú. Beszélgetnek még a közös szövegelemzés veszélyeiről, a sokféle szempont összekeveredéséről, minek kivédésére Czapáry Márton Lászlót idézi: "aki regényt ír, egyetlen embernek mutassa meg, és csak tőle kérjen véleményt".
Végül elkanyarodunk a VOLT-fesztiválra, ahol, első alkalommal, felállították az Irodalmi Sátrat, becsempészve a kortárs magyar írókat és költőket, verseket, prózát a rokkerek közé. Bravúrosan vettétek a hajtűkanyart!
A cikk a prae.hu oldalán jelent meg:
http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=2890
Fotó: Ésik Anita
